Omega



Az ómega a görög ábécé huszonhetedik betűje, az „ó” hang jele. Az ómega, mint a vég szimbóluma megjelenik a Bibliában is: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van, és aki vala, és aki eljövendő, a Mindenható” (Jel. 1,8).





Az Opel







Írta: Fazekasa





Alapítva: 1863 (Rüsselsheim, Németország).

Székhely: Rüsselsheim, Németország.

Termékek: Autók, motorok és ezekhez való alkatrészek.

Web:www.opel.de,www.opel.hu



Az 1863-ban alapíott családi vállalkozás a korábban gyárott varrógépek és kerékpárok után a 1890-es évek elején állt át az akkor újdonságnak számító gépkocsigyártásba, melynek első eredménye a Opel Doktorwagen, mely az akkor erős 4 LE-s motorjával a háziorvosok szolgálatában állt. Egyik modelljük részt vett az 1902-es Hamburgi Motor Show-n.

1911-ben tűzvész pusztít több rüsselsheimi üzemben, köztük az Opel-ében is, s a technológia egy része megsemmisül. Szerencsére nagyjából sikerült pótolni azt, s 1913-ra már a legnagyobb német autógyárrá válik. 1924-ben beindul az első futószalagszerű gyártás is, ezzel belépve a legnagyobb ipari gyártók sorába.

1929-ben az amerikai General Motors (GM) európai leányválallata, melynek eredményeként ékes darabja lett a legnagyobb autógyártónak. 1937-re már csak az autógyártás marad, ebben az évben leállnak a kerékpárgyártással.

1940-ben a háborús Németországban a kormány rátette kezét a gyárra, s teljesen alávetette azt a hadsereg érdekeinek egészen 1944-ig, mikor is a szövetségesek rommá bombázzák az addigra stratégiai fontosság?? Opel gyárakat. Közben az amerikai (ellenséges) tulajdonú GM leveszi kezét az Opelről. 1945-ben a szovjet megszállás vet véget a hadianyag gyártásának, s az országgal együtt a gyárakat is megszállják. Elvisznek szinte minden mozdíthatót, köztük terveket, melyek alapján a korábban Kadett néven futó modell Moszkvics 400/420 néven éled újra a keleti piacon.

A bombázások és fosztogatások után az Opel újra éled hamvaiból, s 1946-ra kiadják a Blitz nevű teherautójukat, melyet aztán rengeteg új típus követ, olyan nagysikerű sorozatok, mint az Olympia, vagy az Opel GT. Ekkor alakult ki a jelenleg is ismert jel formája is, melyet a korábban roszaemlékű Zeppelin-ek villámjeléből származtattak.

1948-ban az amerikai megszállás folyamányaként a GM újra szárnyai alá veszi az Opel-t, s a 70-es évek elejére az Opel teret hódított Ázsiában is.

Az évek során rengeteg Európában is sikeres Opel típust adott el a GM más autógyártóknak, mint pl a Vauxhall-nak, a Buick-nak, a Suzuki-nak, a Pontiac-nak, a Cadillac-nek, a Chevrolet-nak, Subaru-nak, vagy a Holden-nek. Az Opel ugyanúgy vett át technológiákat más nagy gyártóktól, mint pl. motorokat a BMW-től, vagy az Isuzu-tól.

Szerte Európában létesített az Opel gyárakat magának, s kihelyezve gyártotta saját típusait olyan országokban, mint Belgium, Spanyolország, Lengyelország, vagy Magyarország.



További részletek itt.







Opel Omega A





Írta: Defianth



Az 1980-as évek az Opel számára a fejlesztés évtizede volt (1985-ben az Opel volt az első gyártó, amely komplett katalizátorral szerelte fel modellsorozatát). 1986-ban ünnepelte az Opel Omega a premierjét. Kategóriájának legjobb cW értékével(0.28) világviszonylatban az élre került. Az Opel a rendkívül sikeres, öt generációt is megért Rekord sorozatot váltotta le 1986 őszén az Omega típuscsaláddal (ami az örökség része az a hosszanti motor elhelyezés és a teljesen megújult meghajtás, független lengőkaros hátsó futómű.), mely kifinomult szerkezeti megoldásaival, elegáns, modern, csekély légellenállású karosszériájával és megannyi technikai újdonságával és megoldásával 1987-ben a jól megérdemelt 'Év Autója címet' is elnyerte.

Az Opel Omega egy felső-középkategóriás, némelyek szerint felsőkategóriás utazó limuzin, melyről elmondható, hogy kicsit talán utánérzése a nagy, komótos amerikai hajóknak, de mindenképpen tökéletes országúti cirkáló, egy igazi családi túraautó. Nem egyértelműen meghatározható az autó kategóriája, hiszen megjelenésekor a Senator volt az Opel zászlóshajója, de az Omega méreteit tekintve mindenképpen a prémium kategóriába sorolható ( a Senator az Omega alapjaira épült…). Érdekesség képpen: míg a Senator nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, addig az Omega mint erről később lesz még szó, komoly karriert futott be.

Minden darabja az autónak különös gonddal válogatott, a kor legjobb anyagaiból, legújabb technológiáival készült, erős túlbiztosítással, kis költői vénával mondhatnánk, az örökkévalóságnak. Az erős, de gazdaságos motorok, az igényes, és gazdag felszereltség azt mutatták a típus megjelenésekor, hogy az Opel egy, a konkurenciánál alacsonyabb árfekvésű, de azonos kényelmet és luxust kínáló modellt kívánt megalkotni, mellyel az Opel közhiedelembe beleégett „alacsonyabb rendűségét" (értsd ezt a luxusmárkákkal, pl. BMW vagy Mercedes szemben) akarták megcáfolni. Ez részben sikerült csak, hiszen a kis motorral szerelt (szélsőséges esetben 1.8-as karburátoros) fapados modellek nem illettek bele a prémium kategóriába, de ezt bőven ellensúlyozták a nagyobb motorokkal jobban felszerelt példányok sikere. A típus olyannyira sikeres lett, hogy még gyártása alatt nyilvánvalóvá vált, hogy több generációt meg fog érni, valamint hogy az évezred fordulóján is még gyártani fogják.

Korlátozott darabszámban készült (500db) OMEGA EVOLUTION 500. Könnyen felismerhető a jellegzetes hátsó szárnyról és a szélesített sárvédő ívekről. Ez volt a DTM verseny OMEGA polgári változata.

Az 1990-ben megjelent, szigorúan 950 darabos limitált szériában gyártott Lotus Omega, mely gyakorlatilag egy Lotus motorral, hajtással és futóművel szerelt Opel Omega. Lökettérfogatot növeltek 3.0-ról 3.6 literre és egy dupla turbó feltöltős rendszerrel látták el, ezt a motort a GM leány vállalata tervezte Angliában, a LOTUS. A jellegzetes embléma mellet könnyen felismerhető a nagy első spoilerről szélesített sárvédőkről na meg a hatfokozatú kézi váltóról és a 75%-os sperr differenciálműről. Ez is annak volt ékes bizonyítéka, hogy ezt a modellt (annak ellenére, hogy a nem feltétlenül luxusautóiról elhíresült rüsselsheim-i Opel gyártmánya) nem szabad „lenézni"!

A klasszikus nagy limuzinok hagyományait követve hátsókerék-hajtással készítették (hopp, újabb örökség az előd Rekordból…), ezzel is a nagyautós (Mercedes, BMW) jelleget hangsúlyozva. A típus hiányosságaként egyedül az összkerék-hajtás opció hiányát lehetne említeni, illetve kis rosszindulattal a szerény („fapados") alapfelszereltséget (elismerve azt is, hogy a márka eladásainak ha nem is meghatározó részét tették ki ezek a modellek, de mindenképpen hozzájárultak a sikerhez), bár a jól felszerelt típusok extráiból a légzsák kivételével semmi sem hiányzott (bőr, klíma, szintszabályzós futómű, fedélzeti számítógép, tempomat, stb…).

Az Omega A tervezésénél fontos szempont volt az időtállóság, a környezetvédelem, a takarékosság, a biztonság és a kényelem. Az Opel mérnökeinek sikerült ezeknek a szempontoknak maximálisan megfelelő modellt alkotniuk, mely (a jól felszerelt példányok esetében) húsz éves kor felett is kielégíti ezeket az igényeket.

Az Omega A motorjait úgy tervezték meg, hogy károsanyag-kibocsájtásuk a lehető legalacsonyabb legyen (szinte mindegyik befecskendezős motortípus 3-utas szabályozott katalizátort kapott, melyekkel messzemenően túlteljesítették az akkoriban érvényben lévő környezetvédelmi normákat, illetve a jól karbantartott példányok a mai szabványoknak is megfelelnek!!!), és hogy fogyasztásuk is kedvezően alakuljon, így az Omegában rendszeresített hajtóművek egyikének fogyasztása sem lépi túl a „bűvös" 10 literes határt vegyes fogyasztásban, igaz ez a 3 literes, soros 6 hengeres motorra is (!!!), nem beszélve a 2.3 literes dízel és turbódízel motorokról, melyek fogyasztásban még kedvezőbb értékeket mutattak, jóllehet alapvetően alulméretezettek a nagy kasztnihoz viszonyítva.

Az ebben a típusban használt benzinmotorok gyakorlatilag elnyűhetetlenek, sok százezres futásteljesítmény után is megbízhatóak, nyomatékosak maradnak, és üzemanyag fogyasztásuk sem nő számottevően. Az Opel messze földön rosszhírű dízel erőforrásai nem bizonyultak ennyire tartós konstrukciónak, bár odafigyeléssel és kíméletes használattal ezek az „olajkályhák” is megbízhatóak.

Az Omegák helykínálata példás. Az utastér hatalmas, kifejezetten nagy termetű emberek is kényelmesen el tudnak helyezkedni akár elöl, akár hátul (akár egymás mögött is), ráadásul 5 átlagos termetű ember is különösebb szorongás nélkül utazhat a kocsiban. A láb-, és fejtér hátul is bő. A sedan változat csomagtartója tekintélyt parancsoló 520 literes, mely a hátsó ülések támláinak ledöntésével (2 üléstámla + könyöklő, vagy ha jobban tetszik síbox) természetesen tovább bővíthető, míg a kombi alaphelyzetben 540 literes, lehajtott hátsó ülésekkel pedig 1850 (!) literes csomagtérrel büszkélkedhet, mely személygépjárművek között etalonnak számít a mai napig!

Ezt a modellt az első ceruzavonal meghúzásától kezdve arra tervezték,hogy akár 1000 km-es útra is el tudjon vele indulni az ember (akár családdal, hosszú nyaralásra, csomagokkal, gumimatraccal, kutyával, stb….), köszönhetően az autópálya-tempóban (120-130 km/h) kb. 7 - 7,5 literes fogyasztásnak valamint a 75 literes (kombinál 70 literes) üzemanyagtartálynak, mindezt úgy, hogy az utastérben csak a hifi rendszer hallható (mely minden Omegában 6 hangszórós rendszert jelent, a maga korában a gyári fejegységgel kitűnő hangzást adott, sőt, fejegység csere után, ma sincs szégyellni valója, ha egy ritka, érintetlen, hibátlan hangrendszerű példány akad az utunkba), hisz a környezet zajai csak jóval a megengedett autópálya-tempó felet hatolna be az utastérbe, de még ott sem zavaróan. A hátsó ülésen utazók pedig kényelmesen elhelyezkedve csak a hosszú idő megfelelő eltöltésével kell hogy foglalkozzanak. A hatalmas, kényelmes ülések (az elsőkben már alacsony felszereltségi szintnél gerinc, és deréktámasz) és a viszonylag sok szabad mozgástér is ideális utazóautóvá avanzsálják az Omega A-t.

Biztonsági okokból sem lehet panasza egy Omega "A" tulajdonosának. Ebből a modellből ugyanis nem spórolták ki az anyagot (aki emelt már fel „A” Omega gépháztetőt, az tudja miről van szó). Bár akkoriban még nem volt divat a törésteszt, az Omega „A” az eltelt évek során bizonyította, hogy akár frontális (gondoljunk bele csak a gépház méretébe, hiába a hosszába épített motorok miatt elég komoly gyűrődő zóna van a kocsi elején) nagy erejű ütközés esetén is megfelelő védelmet nyújt a bent ülőknek légzsák nélkül is!

Az Omega első generációja 1990 év végén „ráncfelvarráson" esett át, melynek keretében a '91-es évjárattól kismértékben átformálták a fényszórókat, újabb, fényezett lökhárítókat (új fajta ködfényszórókkal) kapott, valamint küszöbspoilert, továbbá sötétített hátsó lámpabúrákat is. A felniket a kisebb motorral szerelt, szerényebb felszereltségű változatokon is 15"-osra cserélték.

Az Omega A bemutatása óta immár 23 év telt el, gyártását pedig már befejezték, így arra is van rálátásunk, hogy az eltelt évek és a sok százezer lefutott kilométer milyen hatással voltak a típusra, tehát hogy „mennyire bírta a gyűrődést". Ezt a típust, illetve ennek főbb szerkezeti elemeire épülő változatait természetesen nem csak Európai piacra gyártották, hanem Ausztráliában is Holden Caprice, illetve Brazíliában Chevrolet Omega néven, még évekig az Európai gyártás befejezése után is, 1996-ig. Angliában pedig a jobbkormányos Vauxhall Carlton változat volt ismert.

Az Omegák első szériái közül elsősorban a (nagyon kis számban gyártott) karburátoros modellek hullottak ki. A kétliteres modelleknek még az első szériákból való darabjaik is futnak a mai napig, ezek ugyanis messzemenően a legmegbízhatóbb és időt állóbb motorjai ennek a típusnak. Motortípustól (benzines vagy dízel) függetlenül akadtak problémák a hűtéssel; a túlméretezett hűtőrendszer ellenére is a típusra jellemző a rendszer tömítetlensége, a vízpumpa vagy termosztát hibája, az elrepedt vízcső.

Az Omega A egyik legfőbb ellensége a rozsdásodás, holott horganyzott karosszériával készültek. Mégis típushibaként jelentkezett a küszöbök, kerékdobok szélének rozsdásodása, illetve az üzemanyagtartály tetejének rohadása, mely már a 10 év lejárta előtt jelentkezett a legtöbb autónál, jóllehet ezen kívül még a németországi (az állandóan esős, nedves időjárásnak kitett) Omegákon sem volt más jellemző rozsdásodás.

A sokéves, sokat futott Omegáknál az elektromos rendszer az, ami még tipikus hibajelenséget szolgáltathat. Az akkumulátor-sarutól kezdve az elektromos ablakemelő vezérlésén keresztül a műszeregységekig bármi meghibásodhat, bár a legtöbb esetben ez inkább csak bosszúságot, mintsem komoly veszélyforrást jelenthet a tulajdonosnak.

A futómű jó lengéscsillapítást és rugózást biztosít az autónak, nem is jellemző, hogy korán elfáradna valamelyik részegység, ami igaz a 4 tárcsás fékrendszerre is, mely segítségével biztonságosan le lehet fékezni nagyobb sebességről is a nagy kocsiszekrényt. A típus további jellemzője, hogy a meghibásodott elemekről úgy ad jelt, hogy az nem jelent veszélyt az utazás biztonságára nézve, és így van ideje a tulajdonosnak arra, hogy útját befejezve „kényelmesen" vihesse el Omegáját szervizbe. A jó futóműnek köszönhetően a kocsi útfekvése, egyenesfutása (precízen beállított futóművel) példás, kanyarban terhelten is jól uralható, sőt a hátsókerék-hajtás ellenére sem hajlamos a hátulja kitörni normális határokon belül. Természetesen vigyázni kell vele, mert csúszós útfelület valamint kopott hátsó gumik együttes megléte esetén, vagy kissé sportosabb vezetési stílussal nem nehéz „keresztbe állítani" egy kanyarban (aokak legnagyobb örömérw).

A típus ma is közkedvelt, bár kétségtelen, hogy különböző okok miatt. Valaki azért veszi, mert nagy, kényelmes és biztonságos családi autóhoz szeretne jutni viszonylag olcsón, és van aki azért kedveli, mert - elsősorban kombi változatban - ideális „melós/hajtósautót", gyakorlatilag egy teherautót vásárol egy Omega A személyében, melyet „tetszés szerint" lehet (akár áruval) telepakolni. Mindezeken túlmenően pedig igaz, hogy szerény fogyasztást produkál, megbízható, továbbá aránylag olcsó hozzá a gyári alkatrész is, az utángyártottról nem is szólva, amik között ugyan akad időnként kirívóan gyenge minőségű, de alapos tájékozódást követően ezeket könnyen el tudjuk kerülni.

Az új modell 1.8-as porlasztós és injektoros, 2.0 literes injektoros és 2.3 literes dízel valamint turbódízel motorokkal kezdi meg pályafutását LS, GL és CD felszereltséggel.



Mérföldkövek:

1987. Február: Megjelenik a 3 literes, soros 6 hengeres katalizátoros motor 177 lóerővel.

1987. Szeptember: Bemutatják az Omega A Caravan-t CD kivitelben. Az 1.8S motor innentől kezdve 82 helyett 88 lóerővel szerepel a kínálatban.

1988. Szeptember: A 2.3-as turbódízel motor intercoolert kap, és így 90 lóerőről 100-ra emelkedik a teljesítménye. Bemutatják a soros 4 hengeres 2.4-es benzines típust 125 lóerővel.

1989. Május: Angliában kifejlesztik az (fentebb említett) Omega A alapjaira épülő Lotus Omegát. A körbespoilerezett karosszéria alatt egy 3.6 literesre felfúrt, dupla feltöltős, 24 szelepes 377 lóerős motor dolgozik.

1989. Szeptember: Bemutatják a gyári csúcsmodellt, a 24 szelepes 3000-est. A 204 lóerős motorral ez a modell 240 km/h végsebességet képes elérni és 7,6s alatt gyorsul 100-ra.

1990. Július: Beindul a Lotus Omega gyártása (Angliában Lotus Carlton néven). A 282 km/h csúcssebességre képes limuzin (mely ezáltal a világ leggyorsabb sorozatgyártásban készülő limuzinja lesz) limitált szériában, 950 példányban készül összesen.

1990. Szeptember: Az Omega A ráncfelvarráson esik át, kisebb átalakításokat végeznek az autó küllemén a továbbra is sportos, de elegáns megjelenés jegyében. Befejezik az 1.8-as benzinmotorok gyártását és a kombiba is beépítik a 3 literes 24 szelepes erőforrást. Bemutatják a szintén 6 hengeres 2.6-os benzinmotort is, mely Dual RAM feltöltéssel 150 lóerős teljesítményre képes. ...

1992.: A csekély érdeklődés miatt beszüntetik a 2.4-es benzines modell gyártását Németországban.





Technikai adatok:



Lotus Omega Teszt a TopGear-ben (angol):





Opel Omega A törésteszt:





Opel Omega B





Hamarosan...



Technikai adatok:

Opel Omega B teszt by Gyulai Balázs:





Opel Omega B törésteszt egy BMW ellen:







Opel Omega B Facelift







Hamarosan...



Technikai adatok:



Média



Opel Omega 2.5-ös dízelmotorral - Vezess.hu

150 lóerős 2.5 literes turbódízel motorral is lehet már rendelni az Opel csúcsmodelljét, az Omegát. Az új dízellel 7,6 litere gázolajat fogyaszt átlagosan az Omega.

http://www.vezess.hu/hirek/opel_omega_25os/1112/

Letölthető verzió:

Az utolsó mohikán - Opel Omega Elegance Caravan 2.5 DTI - Vezess.hu

Használtként a legjobb vételek közé tartozik az Opel Omega, de milyen autó vadonatújan? Teszteltük a közös nyomócsöves BMW turbódízellel szerelt Omega DTI Caravant.

http://www.vezess.hu/teszt/teszt_opel_omega_elegance/2033/

Letölthető verzió:

2003-ban kifut az Opel Omega - Vezess.hu

Jövő tavasszal megszűnik az Opel Omega gyűrtűsa. Még nem tudni, hogy örökre, vagy csak átmenetileg lesz-e szegényebb az autós világ a hátsókerék-hajtású limuzinnal.

http://www.vezess.hu/hirek/2003ban_kifut_az_opel/2516/

Letölthető verzió:

A tizennégy karátos autó - Opel Omega tuning - Vezess.hu

Kombi Omegát általában a zöldségesek vesznek. Ez egy picit más azért. Érdemes közelebbről is megismerni.

http://www.vezess.hu/magazin/tizennegy_karatos_auto/13776/

Letölthető verzió:

Mindörökké Omega - TotalCar.hu

Múlt századi dizájn, fejedelmi kényelem és kicsit megkopott komfortérzet a nagy futásteljesítmény miatt. A Zőcséges Merci után talán a legkedveltebb teherfuvarozásra használatos családi kombi. Sokak szerint csak nagy méretű tucatautó, én mégis bolondulok érte.

http://totalcar.hu/tesztek/omega20i91/

Letölthető verzió:

Tankhajó - TotalCar.hu

Aki nem akar kilógni a tömegből, eltévedve mozog az autókereskedések dzsungelében, vagy esetleg Astrával kezdte tíz évvel ezelőtt és bejött neki, az általában ma is Opelt vesz. De vajon miféle szerzet, aki akkor is az Opel mellett teszi le a voksot, ha tízmilliója van?

http://totalcar.hu/tesztek/omegadth/

Letölthető verzió:

Miért nem járok taxival? - TotalCar.hu

Többszörösen is gyanús az Omega. “Amióta idejöttem dolgozni, ez a kocsi itt van - mondja a srác a kereskedésben, - és december óta vagyok itt.” Akárhogy is nézzük, májust írunk. Amúgy talán kéne is. De így, elefántcsontfehérben, levedlett német taxiként nem túl vonzó. Közben a srác hozza a bikát az udvar hátsó része felö, mert nem túl gyakran nézik meg az Opelt kombit, 2000-ből…

http://totalcar.hu/tesztek/omega20d/

Letölthető verzió:

Teljes Omega A leírás (német), rengeteg fotóval és rajzzal

http://www.senatorman.de/v2/omega-a/index.html



Teljes Omega A EVO 500 leírás (német), rengeteg fotóval és rajzzal

http://www.senatorman.de/v2/evo500/index.html



Teljes Lotus Omega leírás (német), rengeteg fotóval és rajzzal

http://www.senatorman.de/v2/lotus/index.html



Teljes Omega B leírás (német), rengeteg fotóval és rajzzal

http://www.senatorman.de/v2/omega-b/index.html



Használtautó teszt - Vezess.hu

h://www.vezess.hu/ha_tanacsado/hasznalt_auto_opel_omega/4454/?o=2



Opel Omega adattár

http://new-car-model.com/opel/omega/





Reklámok